A templomi viselkedés etikettje 15 pontban

A templomi „illemszabályok” az Isten és a hívő közösség iránti tiszteletből következnek. Az alábbi szempontok segítségével átgondolhatod, van-e olyasmi, amire jobban kellene figyelned:

kep18

1. Öltözz rendesen és illendően! A szentmisében maga az Isten jön el közénk. Ezért hacsak teheted, méltó, vasárnapi öltözékben jelenj meg a misén. Nőként ne nehezítsd a férfiak számára a tisztaság megélését azzal, hogy rövid szoknyában, testhez tapadó nadrágban, fedetlen vállal/keblekkel mutatkozol. Különösen ügyelj erre a templomi környezetben!

2. Férfiként templomba lépve vedd le a sapkát, kalapot! Ez társadalmi szokás, de a templomban is ügyelnünk kell rá, a tiszteletadás jeleként.

3. A templomba belépve és onnan kilépve hajts térdet a tabernákulum felé! A térdhajtással az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust, a mindenség Királyát köszöntjük. Ne pukedli legyen, hanem a hódolat és imádás gesztusa, amelyben az egyik térd a földet érinti. Aki fizikailag nem tud féltérdre ereszkedni, tiszteletteljes főhajtással köszöntheti Jézust.

4. Érkezéskor és távozáskor szenteltvízzel vess keresztet! E mozdulat hitvallás, keresztségünkre emlékeztet, mely által Krisztus Egyházának tagjai lettünk. Hálaadással gondolhatsz erre, amikor keresztet vetsz.

5. Ne egyél és ne igyál a templomban! Kivételt jelenthet, ha a pap vagy egy kórustag diszkréten vizet iszik. Beteg vagy csecsemő is kaphat inni. (Szoptatni viszont kultúránkban másoktól elvonulva illendő.) Rágógumit se rágj! Templomban udvariatlanság, és nem segíti az imádságos elmélyülést.

6. Legalább néhány perccel a mise kezdete előtt érkezz. Imádsággal ráhangolódva jobban elő tudsz készülni a szentmisére. Ha nem tudsz időben odaérni, hátul keress helyet, hogy ne zavard a többieket.

7. Ha a pad szélén ülsz le, udvariatlanság elvárni az utánad érkezőktől, hogy átmásszanak rajtad az ülőhelyért. Ilyenkor készségesen húzódj a sor közepe felé, hogy leülhessenek. Még jobb, ha már érkezéskor nem a pad szélén, hanem középen ülsz le, hogy mások is elférjenek. Ha tele a templom, alapvető udvariasság a nők, idősebbek számára átadni az ülőhelyet.

8. Szentmise közben legyen kikapcsolva a mobiltelefonod! Ha rendkívüli szükséghelyzetben mégis használnod kell, diszkréten menj ki a templomból.

9. A templomban őrizd a csendet, ne beszélgess! A mise előtti és utáni percek nem társalkodásra, hanem imádságra szolgálnak. Ha valamit feltétlenül mondanod kell, halkan és röviden tedd. A félhangos beszélgetés zavarhatja az imádkozókat.

10. Kisgyerekkel a pad szélén vagy hátul ülj le. Ha zajong, mihamarabb menj hátra vele. Nem szégyen, ha csitítod vagy kiviszed a templomból; rosszabb, ha zavarja a misét.

11. Mise alatt ne olvass templomi újságot, imakönyvet! Hogy esne neked, ha valaki vendégségbe jönne hozzád, és ahelyett, hogy veled beszélgetne, nekiállna olvasni? Isten házában te vagy a vendég és téged vár a Házigazda!

12. Ha tiszta énekhangot kaptál Istentől, énekelj a szentmisén! Aki énekel, kétszeresen imádkozik, és aktívan hozzájárul, hogy a szertartás még szebb legyen. A túl hangos vagy nem tiszta éneklés viszont zavaró a többiek számára, ezért kerülendő.

13. A békeköszöntésnél nézz a másik ember szemébe, miközben kezet fogsz vele! Udvariatlan, sőt bántó, ha kézfogás közben már azt nézed, ki lesz a következő. Inkább ajándékozd meg őt tekinteted által lelked gazdagságával! Szívből mondd: „Béke veled!”
A kézfogás lehetőleg csak a közvetlenül melletted, előtted és mögötted ülőkre terjedjen ki. A szentáldozás előtti percekben zavaró, ha valaki az egész sorral kezet akar fogni, vagy vándorútra indul a padtömbök között.

14. Amikor áldozni mész, ne üdvözöld sorra az ismerőseidet! Nem a társaslét, hanem a belső összeszedettség pillanatai ezek: a végtelen Istennel készülsz találkozni. Krisztus Testét a pap előtt vedd magadhoz, majd zárt, mozdulatlan szájjal térj vissza a helyedre. A szentostyát nem illik szétrágni.

15. Csak a záró ének elhangzása után indulj kifelé a templomból! Előfordulhat, hogy sietned kell, azonban a pap és az asszisztencia kivonulását ilyenkor is illik megvárni. Lehetőleg mégis a záró ének végén indulj a kijárat felé, mégpedig csöndben, hogy ne zavard a tovább imádkozókat. Az ismerősökkel a templomon kívül üdvözölhetitek egymást.